1936. augusztus 1-én reggel hat órakor a német rádió zenés ébresztője szólalt meg Berlinszerte. A város lakosságának nagy része ezen a napon nem munkába sietett, hanem a város egyik sportlétesítményébe, amit Reichssportfeldnek neveztek. Ez a nap ugyanis nem akármilyen nap volt. Ez volt ugyanis a XI. nyári olimpiai játékok megnyitásának napja. Délután négy óra tizennégy perckor harangszó csendült. „Die Olympia-Glocke”1 hirdették a németek saját újításukat. Az olimpiának ugyanis volt már zászlaja, jelvénye, esküje és megszokottá vált a díszlövés, a galambröptetés is. A németek ezt végiggondolva úgy döntöttek: legyen hát harangja is az olimpiának. Lett. Szép gondolat, és szép volt a hangja is, ám valami mégis egy kis falsot adott az egésznek. Az volt a kérdés: vajon kikért szól a harang? A harang saját felirata szerint a világ ifjúságát szólította. Igen, most még talán sportversenyekre, de előre vetített ez már valami mást is, hiszen a harang hangját a stadion felett elhúzó katonai gépek hangja tompította, amelyek ekkor még szintén csak dekorációs célokat szolgáltak. Ez a furcsa kettősség egyébként a harangon magán is látszott, hiszen a harang két oldalán a: „Hívom a világ ifjúságát.” felirat fölött az olimpiai ötkarika volt látható, azonban az olimpia jelvényét a német birodalmi sas tartotta karmaiban.
De hogyan is került sor ennek az olimpiának a megrendezésére? Nos egyszer 1916-ban Berlinben már majdnem volt olimpia, ezt azonban elsöpörte az I. világháború. A háború után a németek sokáig még részt sem vehettek az olimpián, nemhogy megrendezhettek volna egyet. Az idők azonban változnak. A NOB2 1931-es barcelonai közgyűlésén az 1936-os olimpia rendezési jogát ismét Berlinnek ítélik. Az 1933-as „rendszerváltás” azonban elgondolkoztatja a bizottság tagjait. A bizottság 1933 júniusában Bécsben tartott közgyűlésén a német kormány képviselője, Theodor Lewald azonban mindent elkövet, hogy a bizottság kitartson régebbi döntése mellett. Kijelenti, hogy tiszteletben tartják az olimpiai szabályzatot, sőt még a német származású üldözöttek számára is lehetővé teszik az olimpián való részvételt. Ennek reményében a bizottság meghagyta Berlin rendezési jogát.
A németek valóban ki is tettek magukért mind rendezésben, mind pedig létesítmények terén. A Reichssportfeld, mint főszintér 110.000 nézőt volt képes befogadni, az építészetileg is különleges úszóstadion tizennyolcezret, a fedettpályás sportok csarnokába, a Deutschlandhalléba pedig 20.000 ember fért be. Ezen kívül az evezősök Grünauban, a vitorlázók pedig Kielben külön szállást kaptak. Az olimpiai falu 5.000 férőhelyet biztosított a férfi versenyzőknek és a kisérőknek. (A női versenyzőket ugyanis külön szállodában helyezték el.) És a stadionok folyamatosan tele is voltak. Összesen 5 millió jegyet adtak el. A sporteseményekre való kijutást is egészen fantasztikusan szervezték meg. A Német Birodalmi Vasút, a Reichsbahn július 28. és augusztus 17. között 2159 különvonatot indított és a fenti időszakban összesen 3,9 millió utast szállított Berlinbe ill. Berlinből. A főváros városi vasútja az S-Bahn is kitett magáért, augusztus 1. és 17. között 8341 különjáratot indított és összesen 28,4 millió embert szállított el a város különböző pontjaira. Ezek azonban még csak egy részét jelentik a rekordoknak és újdonságoknak, amelyek ezt az olimpiát fémjelzik, hiszen a fő szenzációkat a sportversenyek és a hozzájuk kapcsolódó események hozták.
A nyitóünnepségen viszont zavarba jött néhány ország delegációja. Nehéz volt ugyanis eldönteni, hogy az országok csapatainak bevonulásakor az ú.n. „Führer-páholy” előtt elhaladva a hagyományos, vagy pedig az „új” német módon tisztelegjenek. A delegáció nagy többsége aztán végül a vendégbarátság jegyében a német tisztelgés mellett döntött. Így előre lendített jobb karral tisztelgett többek között még a francia és a kanadai csapat is. Az összes nagy esemény részletes ismertetése túlságosan hosszadalmas lenne, így következzenek ezen talán kissé furcsa, de mindenképpen különleges olimpia nagy eseményei és eredményei címszavakban. A XI. olimpiai játékok augusztus 1. és 16. között zajlanak 49 ország részvételével, ami rekord az olimpiák addigi történetében. A 49 ország összesen 4066 versenyzőt delegál. 147 verseny 20 sportágban, ami szintén rekord. Rádióközvetítések 41 országba, valamint elkészül az első kisérleti tévéadás is. Leni Riefenstahl forgat filmet az olimpiáról 80 operatőrrel dolgozva. Most pedig következzenek a sportteljesítmények sportáganként: Atlétika: elektromos mérőeszközök bevezetése és a célfotózás tökéletesítése; 12 világcsúcs, 27 olimpiai csúcs. Az USA megelőzi Németországot és Finnországot. További 21 ország szerez érmeket. Súlyemelés: Egyiptom és Németország az első helyen. Ökölvívás: a legnépesebb verseny nagy teljesítményskálával. Németország, Argentina és Franciaország vezetnek. Vívás: először alkalmaznak elektromos találatjelzőt. A legeredményesebbek: Magyarország és Olaszország. Lövészet: csak három verseny. Öttusa: vége az addigi svéd győzelmi sorozatnak ebben a sportágban. A német Gotthard Handrick győz az amerikai Charles Leonhard és az olasz Silvano Abba előtt. Lovaglás: a német lótenyésztés számára is győzelem, mivel minden német lovas német lovon ült. Kerékpár: Franciaország fölénye. Torna: nőknél is és férfiaknál is német siker. Őket Svájc követi. Úszás: Japán megőrzi fölényét. Csík Ferenc ragyogó szereplése 100 méteren. A nőknél Hollandia sikere. Evezés: német siker. Kajak-kenu: először szerepel olimpiai sportágként. Vitorlázás: a Kieler Fördén négy hajóosztályban négy ország győz. Labdarúgás: egy olasz egyetemista csapat meglepő győzelme. Németország kiesik Norvégiával szemben. Gyephoki: India ismét nagy fölénybe kerül. Kosárlabda: először az olimpián. Az USA győz Kanada és Mexikó előtt. Kézilabda: először az olimpián. Németország győz Ausztria és Svájc előtt. Vizilabda: Magyarország győzelme Németország és Belgium előtt.
Alapvetően tehát a hazaiak remekeltek. Az éremtáblázaton is övék az első hely, hiszen a német csapat összesen 33 arany, 26 ezüst és 30 bronzérmet nyert. Ezzel szemben az USA csak 24 aranyat, 20 ezüstöt és 12 bronzot mondhatott magáénak. A németek mégsem voltak azonban maradéktalanul boldogok, ugyanis atlétikában, amit a sportok királynőjének is neveznek nem sikerült hírnévre szert tenniük, mert azt elragadta előlük egy 23 éves fiatalember, aki az atlétikai számokban egyénileg hat napon belül négy aranyérmet szerzett, és így ő kapta meg az olimpia legeredményesebb versenyzője címet is. Ez a fiatalember azon kívül, hogy amerikai volt, ráadásul még színes bőrű is, ami végleg nem illett bele az akkori német eszményképbe. Ennek volt köszönhető, hogy egyes vélemények szerint Hitler, aki addig minden versenyzőnek gratulált, Jesse Owensszel – mert ő volt ez a fiatalember – nem volt hajlandó kezet fogni és az ünnepélyes záróbankettra sem hívták meg.
Mindent összegezve azonban az akkori nemzetközi közvélemény mégis úgy ítélte meg, hogy a németek kitettek magukért, és sikerült az addigi egyik legfényesebb olimpiát megrendezniük. A NOB akkori elnöke Henri de Baillet-Latour gróf elutazásakor azzal búcsúzott Wilhelm Frick belügyminisztertől, hogy köszönje meg nevében a német népnek a ragyogó fogadtatást, mellyel a versenyeket és a résztvevőket fogadták, és ami minden versenyzőben mély emléket hagyott hátra. Ami a mély emlékeket illeti a grófnak igaza volt, de az a furcsa érzés, ami már a megnyitókor kialakult a résztvevők némelyikénél, néhány év múlva szomorú bizonyítást nyert és ennek köszönhetően a nemzetszocialista kormányzatra nem elsősorban a fényesen megrendezett olimpia miatt emlékszik a világ közvéleménye.
Felhasznált irodalom:
1. Takács Ferenc: Az olimpiák. Bp., 1996.
2. Keresztényi József: Kis Olimpiatörténet. Bp., 1988.
3. A sport krónikája. Bp., 1996.
Jegyzetek:
1. Die Olympia Glocke = Az olimpiai harang
2. NOB = Nemzetközi Olimpiai Bizottság
